Ez meg mii a fraaanc????!!!!Mi az,hogy "ne sejtsen meg semmit"?Meg a "helyszín már bitosítva"?Csaknem kavarnak a hátam mögött..?Ezt csak egyféleképpen tudhatom meg.Kivonultam a szobából,közben észrevettem,hogy mindössze egy combközépig érő férfiingbe és egy szál sortban vagyok.Hogy ez hogyan került rám,gőzöm sincs.
-Tina!-kezdtem már könnyes szemekkel-M-mi volt az elő-előbbi üzeneted?-kérdeztem remegő hangon.
Tina nem válaszolt,csak lecsapta a telefont.Ebből csak arra következtettem,hogy Tina és Luke tényleg összekavarnak.
Azonnal visszavágtattam Luke szobájába és ledobtam az említett fiú mellé a telefonját.Mindenhol kerestem a tegnapi szerkóm,de nem találtam.Szóval,sortban és egy hosszú férfiingben kell hazamennem.
Luke szobájából összeszedtem a táskám és hangosan ráncigálva néztem,hogy mindenem meg van-e.
-Hé,mi az már?-ébredt fel.
Nem válaszoltam semmit,csak lecsörtettem a lépcsőn és a kijárathoz mentem.Az előszobába zokogva vettem fel a cipőm,mire Luke utánnam jött.
-Mira!
-Mivan már?!-néztem rá totálisan megsemmisülve.
-Mi a baj?-lépett azonnal hozzám.
-Hogy mi a bajom?-kérdeztem és a könnyeim ismét megindultak-Te.És Tina.Mindketten.Hogy tehettétek ezt?-sírtam.
-Micsodát?!
-Ne tedd nekem a hűlyét.Láttam az üzenetet.-szóltam rá.
-Milyen üzenetet?
De nem válaszoltam.Kimentem a házból és az utcán mászkálva kerestem egy taxit.Luke is kiszaladt a házból,de én már bemásztam a taxiba és végre hazaérhettem.
Ennyi volt számára a kapcsolatunk?Ennyi?Egy nagy lószar!És Tina?Neki ennyit ért a barátságunk?Ennyit?Hát kéremszépen,ebből nem kérek!
Szerencsére nem volt otthon senki,ezért kedvemre bőghettem és ordíthattam a házban.Pár óra múlva csengettek.
-Tessék?-nyitottam ki az ajtót,de ahogy megpillantottam Tinát és Luke-ot,szembe is csaptam az ajtót.Pechemre Luke erős karjával megtartotta az ajtót.
-Bejöhetünk?-kérdezte a volt barátnőm.
-Mit bánom én.-legyintettem.-Ha magyarázkodni akartok,nem vagyok rá kíváncsi.
Tina és Luke bejött az ajtón és helyet foglaltak a kanapén.
-És mi járatban?-kérdeztem őket,mosolyt varázsolva könnyekkel átázott arcomra.
-Félreértetted.-kezdte Tina.
-Én is ezt hazudnám.-mondtam enyhe gúnnyal.
-Nem.Tényleg félreértetted.-erősítette meg Luke.
-Ezen nem volt semmi félreérthető.-mosolyogtam,közben éreztem,ahogy az arcomon egy könnycsepp csordul végig.
-Ne sírj.-pattant mellém Tina és le akarta törölni a könnyeim.
-Hozzám ne érj.-hátráltam.
Tina csalódottan lépett vissza,és folytatta.
-Június 11.Milyen nap?-kérdezte Luke,felém pillantva
És akkor minden leesett.
-A szülinapom...-mondtam remegő hangon.-Úristen.-csúsztam le a földre.
Hogy érthettem félre?Hogy felejthettem el a saját születésnapomat?Nyílván megakartak lepni.Mekkora barom vagyok!
-Ne haragudjatok!-zokogtam továbbra is.
-Mira!Hogy haragudhatnánk?-jött oda hozzám Tina és megölelt.
-Én...én nagyon-nhagyhon-nhagyhonh sajnáhlom.-sírtam.
-Ne sírj,kérlek!
-Könnyű mondani.-röhögtem el magam zavartan.
Abban a pillanatban megcsörrent Tina telefonja.
-Ó!Mennem kell.Jeremy már vár.
-Oké.Mégegyszer ne haragudj!-öleltem át.
-Nincs semmi baj!Csak szedd rendbe magad.
-Oké.-ígértem meg.
-Na hahi.-lépett ki az ajtón.
Nagy sóhajjal fordultam Luke felé.
-Nézd...-kezdtem bele.
-Ne mondj semmit.-csitított el.-Tudom,hogy nagyon sajnálod.Tudom,hogy nagyon megbántad.Tudom,hogy nagyon szeretsz.Mindent tudok.
-Ne haragudj...-mondtam,mert mást nem nagyon volt mit mondanom.
-Cica-húzott magához és szorosan átölet-Nem haragszom.De...-kezdte-ma is velem alszol.-kacsintott pimaszul.
-És akkor nem lesz probléma?-kérdeztem mosolyogva.
-Nem.Hidd el,hogy nem.-mondta és magához húzva megcsókolt.
-Szeretlek.-suttogtam.
-Én is.-mondta és felemelt.
Lábaimmal a csipője köré fontam,mire a fenekemre csúsztatta kezét és hosszasan megcsókolt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése